De most már jól tudom:

Az igazságot, mint a földet

Szét nem oszthatom.

Lelked görcsös kis csomóit

Fel nem oldhatom.

A szabadságot, mint jutalmat

Át nem adhatom.

Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak...

Nálam őszintébb bohócot

Többet úgyse, úgyse látsz.

Volt egy régi nyár, emléke visszajár

És a napsugárral beköszönt

A nyitva hagyott ablakon

Piszkos háztetők s kémények fölött

Látom az eltűnt arcokat.

Most merre járnak, nem tudom.

Elszállt a nyár, hol van ma már

A sok régi dal messze jár.

Elszállt a nyár, hol van már

De emléke még visszajár.

Miénk volt a föld, a kétség nem gyötör,

Az országút volt otthonunk.

Éreztük összetartozunk.

Azt mondtad nekem, emlékszem kedvesem,

Egy boldog pillanat az élet,

És aztán úgyis meghalunk.

Elszáll a nyár...

Azt mondtad nekem, emlékszem kedvesem,

Egy boldog pillanat az élet,

Elmúlt a pillanat s én élek.

||: Elszállt a nyár... :||

Mama, kérlek, meséld el nekem,

Hogy milyen volt az élet nélkülem,

Gondoltál rám, mikor azt tervezted el,

Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel.

Mama, kérlek, meséld el nekem,

Hogy hogyan kezdődött az életem,

Véletlen volt, vagy gondoltál reám

Az az édes éjszakán

Hisz jól tudod, nem kértelek,

Nem kértem tőled az életet,

S még mielőtt majd egyszer meghalok,

Még tudnom kell, miért vagyok.

Mama, kérlek meséld el nekem,

Hogy milyen volt az élet nélkülem,

Érezted azt, mikor téged elhagyott,

Milyen jó, hogy én még nem vagyok.

Mama, kérlek, azt mondd meg nekem,

Akartad-e azt, hogy így legyen,

Én azt hiszem, hogy véletlen csupán

Hogy éppen ő az én apám.

Hisz jól tudod...

Mama, látod, zavarban vagyok,

Most megint egész másra gondolok,

Lesz majd talán, igen lesz majd valaki,

És tőlem is ezt kérdezi.

Mit mondok én akkor neki,

Mit mondok én?

Látom én kedvesem, hogy nem vagy túl vidám,

Oly sokat tépelődsz az idő múlásán.

Elmúlt néhány év, néhány furcsa év,

Mért kérdezed, hogy hova tűnt a szerelem,

Valahol itt van még.

Jól tudom, voltak boldogabb idők,

Lebegtünk gondtalan ég és föld között.

Elmúlt néhány év, néhány furcsa év,

Mért kérdezed, hogy hova tűnt a szerelem,

Valahol itt van még.

Szép volt a nyár, az első találkozás,

Szép lesz az ősz, miért is lenne más,

Hát jöjj és nézd, kedvesem, így élünk csendesen,

Mosolyog arcodon a napsugár.

Hát jöjj és nézd, kedvesem, így élünk csendesen,

Ne legyél bánatos, hisz a jó és a rossz,

Tudjuk már, hogy mindig együtt jár.

Éjszakák, nappalok sorra tűntek el.

Kérdezed, hova lettek -- senki nem felel.

Elmúlt néhány év, néhány furcsa év,

Mért kérdezed, hogy hova tűnt a szerelem,

Valahol itt van még.

Szép volt a nyár...

Csillag Hajnalka a város szélén született,

Ott, ahol a vasút elköszön.

A töltés oldalán, ha néha kinyílt egy virág,

A gyerekek közt nagy volt az öröm.

Csillag Hajnalka idővel iskolába ment,

A tanároktól mindent megtanult.

Volt néhány dolog, amiről másként értesült,

De segítségre soha nem szorult.

Az utca végén várták este a fiúk,

És szabadon választhatott.

Csillag Hajnalka a város szélén szeretett,

És füstfelhőbe menekült a Hold.

Egyszer megtalált egy elejtett mondatot,

És úgy érezte, neki szól.

A kultúrházban játszott egy vendég zenekar,

És énekelt egy lány álmairól.

Csillag Hajnalka a szövőgyárban dolgozott

Megértette jól a gépeket

Mindenkihez kedves volt, és nem panaszkodott

És ezért szerették az emberek.

Egy tisztességes sráchoz feleségül ment,

És nem tartotta meg a lánynevét.

Főzött, mosott, vasalt, és csak néha-néha sírt,

És őszintén szerette gyermekét.

Ki tudja honnan jött, itt volt a lány

És tiszta volt és minden ok nélkül vidám.

Szemében csillagok, hajában virág,

S mint lágy eső, oldotta szívünk bánatát.

Mi bámultuk őt, a szívünkhöz nőtt

És vártunk egy új, egy mindent elmosó esőt.

Csillagvirág, szép új világ,

Most hol keresselek, most hol találok rád?

Csillagvirág, szép új világ,

Most hol keresselek, most hol találok rád,

Csillagvirág?

Mint fényes égi jel, a régen várt,

Úgy tündökölt, hogy feledtük az éjszakát.

Bontotta szirmait és egyre nőtt,

Mint készülő szövetség ég és föld között.

És bámultuk őt...

Kedves jó atyám, kérlek figyelj most reám,

Ha lehet, ne gyújts rá, mer' a sok dohányzás

Nem tesz jót neked,

A kezed már-már láthatóan remeg,

És én féltelek.

Olyan szépen mondtad el, ahogy egy szentbeszédbe' kell

Elmondani, mitől szebb a rózsa

Mint a mákvirág,

Hogy én, bolond gyerek, nem hallgatok rád.

Csak jót akarsz, és így tovább.

Én nem kérem tőled az áldást,

És nem kell nekem szentbeszéd,

És ez nem jelenti azt, hogy gyűlölöm,

Azt éppen nem

Csak azt, hogy nem kérem tőled az áldást,

És nem kell nekem szentbeszéd,

Hiszen én is tudok áldást osztani,

És szépeket mondani.

Hogy én mit gondolok, azt már úgysem tilthatod,

De hát létrehoztál, és felneveltél,

S így most mondhatod,

Hogy neked, hálával, hűséggel tartozom,

Bár nem tudom...

Inkább hagyd meg nekem, hogy az én életem

Ma már úgy élhessem jól, vagy rosszul,

Ahogy jó nekem,

És ha nem tetszik, hát mondhatsz véleményt,

Mint jó barát, ez épp elég.

Én nem kérem tőled az áldást...

Zöld szemem: kék, ilyen a természetem,

Ez az igazság, mivel, hogy így hiszem.

Míg áll a Föld és körötte forog a Nap,

Az én kis lelkem nyugalma megmarad.

Csillagos ég, ha fel nem érhetem,

Vetített háttér, díszlet csak nekem.

Mindez oly szép és mindez nagyon jó,

És nincs a földön hozzám hasonló.

||: Hej, tükör, mondd meg bátran,

Ki a legszebb a világban?

Hej tükör, összetörlek,

Ha nem én vagyok a legszebb :|| lány.

Azért van nyár, mert jól esik nekem,

Hogy magamat szép barnára süttetem.

Azért vagy te, hogy esküdözz nekem,

Hogy rajtam kívül nincs más senki sem.

Hej, tükör...

Zöld szemem: kék, ilyen a természetem,

Ez az igazság, mivel, hogy így hiszem.

Minden oly szép és mindez nagyon jó,

És nincs a földön hozzám hasonló.

Hej, tükör...

Ó szürke város, nézd új leányod

Vidámnak Annit sohase látod

Dolgozik nappal s tévét néz este

Nincs társasága, nincs ismerőse

S nem jóbarát a sok-sok ember

Ki Annit nézi szakértő szemmel

Elindult egyszer világot látni

Egy szőke kislány, úgy hívták: Anni

Hívta a város, hívták a fények

Gondolta Anni, itt vár az élet

Elment hát Anni, a városba messze

Azt hitte akkor, hogy mindörökre

"Vörös Rébék általment a

Keskeny pallón s elrepült -"

Tollászkodni, már mint varju,

Egy jegenyefára űlt.

Hess madár!

Ő volt az, ki addig főzte

Pörge Dani bocskorát,

Míg elvette a Sinkóék

Cifra lányát, a Terát.

De most bezzeg bánja már,

Váltig hajtja: kár volt, kár!

Hess madár!

Pörge Dani most őbenne

Ha elbotlik se köszön,

S ha ott kapja, kibuktatja

Orrával a küszöbön.

Pedig titkon oda jár,

Szép asszonynak mondja: kár!

Hess madár!

Cifra asszony színes szóra

Tetteti, hogy mit se hajt:

"Kend meg köztünk ne csináljon

Háborodást, házi bajt,

Nem vagyok én csapodár."

Rebi néni mondja: kár!

Hess madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,

Piros kendőt s egyebet:

"Nesze lyányom! e mézes bor

Erősítse a szíved:

Szépnek úgy nem tenni kár!"

- "Hadd jöjjön hát a kasznár."

Hess madár!

Háborúság, házi patvar

Attól kezdve van elég;

De nem hallik a szomszédba:

Pörge Dani tűri még.

A bölcső is ott van már:

Künn egy varju mondja: kár!

Hess madár!

"Asszony, ördög! vidd apádnak

Haza ezt a gyermeket -

Ne! a varjut (hol a puskám?)

Útra meglövöm neked."

"Hess madár!"

Híre terjed a helységben:

"Tudjátok, mi az eset?

Pörge Dani egy varjút lőtt

S Rebi néni leesett!"

Rebi lelke nem vón kár:

De, mint varjú visszajár.

Hess madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;

Szegény Dani mit tegyen?

Útnak indul, bújdosásnak,

Keskeny pallón átmegyen.

Szembe jött rá a kasznár.

Varjú elkiáltja: kár!

Hess madár!

Keskeny a palló kettőnek:

Nem térhet ki a Dani;

Egy billentés: lent a vízben

Nagyot csobban valami.

Sok eső volt: mély az ár.

Varjú látja, mondja: kár!

Hess madár!

Bujdosónak kín az élte,

Reszket, ha levél zörög:

Felvont sárkányt vesz kezébe,

Hajtja éh: "megállj, görög!"

Varjú mind' kiséri: "kár!...

Fennakadsz te, szép betyár!"

Hess madár!

"Most ebédre, hollók, varjak

Seregestül, aki van!

De szemét ne bántsa senki:

Azzal elbánok magam."

Fekete volt, mint bogár:

Asszony ott sír: "mégis kár!

Hess madár!" -

Vörös Rébék átalment a

Keskeny pallón: most repűl;

Egy varjúból a másikba

Száll a lelke, vég né'kűl;

S kinek ő azt mondja: kár!

Nagy baj éri és nagy kár.

Hess madár!

Legalább néha-néha lazíts egy félórát

Hogy magad alatt vágod, egyszer majd belátod, én már nem nézem

Azt, hogy halgass énrám ott fenn a magas létrán, én már nem kérem

Csak annyit kérek tőled, ha érted, ne vágj ki minden fát

Legalább néha-néha lazíts egy félórát

Azt, hogy nem értettél és sosem segítettél, én már nem bánom

Azt, hogy gondolj arra, szükségünk van egymásra, én már nem várom

Csak annyit kérek tőled, ha érted, ne vágj ki minden fát

Legalább néha-néha lazíts egy félórát

Azzal kezdeném, hogy hidd el, nem panaszkodom,

Ha körülnézek, látom, hogy nincs is rá okom.

De van néhány dolog, amit elmondanék,

Csak attól félek én, hogy félreértenéd.

Ha szépen szólok hozzád, gyakran meg sem hallgatod,

Vagy elintézed azzal, hogy túl érzékeny vagyok.

S ha indulattal szólok, hogy figyelj végre rám,

A türelmetlenségem a legnagyobb hibám.

S azt sem értem én, a gondjaid mért titkolod?

Attól félsz, talán, hogy mindig rosszra gondolok?

Ha őszintén beszélnél, tudom, segíthetnék,

De vallatni sem merlek, még félreértenéd.

És úgy érzem már néha, hogy nincs szükséged rám,

Te mindent jobban tudsz és én csak jártatom a szám.

S ha bölcsen kioktatsz, végül észre sem veszed,

Hogy mélyen hallgatok, veled már nem beszélgetek.

Hogy mondjam el neked...

Hadd mondjam el neked, hadd mondjam el neked,

hadd mondjam el a bánatom.

Hadd mondjam el neked, hadd mondjam el neked,

hadd mondjam el ahogy tudom.